RSS

5 módja annak, hogy megutáltasd a gyerekeddel a gyülekezetet

2011-03-29

1. Légy benne biztos, hogy a hited egy olyan valami, amit mások előtt élsz meg.
Járj gyülekezetbe…legtöbbször. Légy bizonyos benne, hogy egyetértesz azzal, amit a lelkipásztor mondott, és erősítsd meg magadban hazafele amit hallottál, főleg, ha köze van a gyermekeid engedelmességéhez, de hagyd is annyiban. Ne olvasd otthon a Bibliádat. A pásztor úgyis elmondott mindent vasárnap, amit tudnod kell. Kerüld a válaszadást, ha a gyermekeid Jézussal és Istennel kapcsolatban tesznek fel kérdéseket. Élj úgy a hét közben, ahogy élni akarsz, így a gyermekeid láthatják majd, hogy minden rendben van a kétszínűséggel.
2. Csak nyilvánosság előtt imádkozz
Csak akkor kell imádkoznod, ha a családod tönkrement, ünnepi vacsoráknál, ha valaki beteg, és persze ha akarsz valamit. Ezek mellet pedig ne bosszankodj. A gyermekeid azt látják majd, hogy imádkozol mások előtt, de azt nem tartod fontosnak, hogy velük is imádkozz személyesen.
3. Koncentrálj az elveidre
Ragaszkodj hozzá, hogy a gyermekeid legyenek őszinték hozzád. Engedd, hogy megtanulják, hogy így helyes, aztán te hazudj csak szabadon a saját életedben és ne mondd el se nekik, se másoknak az igazat. Légy nagyon mérges, ha a gyermekeid tiszteletlen és csúnya szavakat használnak, de te írj, olvass, mondj és nézz azt amit csak akarsz a TV-ben, Facebookon vagy a Twitteren. Koncentrálj arra, hogy jó ember legyél. Légy kétértelmű ezeket illetően.
4. Adakozz addig amíg ez nem válik kárára személyes szükségeidnek
Csinálj nagy ügyet az adakozásból a gyülekezetben. Sulykold a gyerekeidbe a tized fontosságát, te pedig úgy adj, hogy tőled ne követeljen az áldozatot. Engedd, hogy azt lássák, hogy rengeteg pénzt költesz arra amire csak akarsz, mialatt a Biblia parancsolatát az adakozást illetően megtagadod.
5. Helyezd a gyülekezeti életet az első helyre… legalább addig míg nincs más, amit szívesebben tennél
Hé, ti gyülekezetbe járó család vagytok, igaz? Úgy értem, ezt mondod a barátaidnak és családodnak. Járj gyülekezetbe vasárnap, legalábbis addig, amíg szombat este nem maradsz fenn túl sokáig, vagy a családod nem tart egy nagy grill partit, vagy amíg úgy nem érzed, hogy ezen a héten nincs kedved hozzá, vagy … Úgy értem, ti gyülekezetbe járó család vagytok, úgyhogy mi a gond ezzel?

Az eredeti cikket itt olvashatod.

Megjegyzés beküldése

Név
Szöveg:
CAPTCHA Image
2011-04-24
HAmrLqVZStzGZUYEG
Ppl like you get all the brains. I just get to say thnaks for he answer.
2011-04-24
YJyKhVuEkJPoNjKdG
2011-04-29
vIZHATNLm
viagra sale fqm viagra =-PP ultram 187
2011-04-30
cePGXYYBEcEMTMgTTmb
2011-05-03
upuKpyuLH
2011-05-05
UwwdxVHWv
2011-05-06
ropZuwcMplHczsp
2011-05-14
QIeFWKwH
viagra 24702 viagra =DD viagra 43133
2011-05-15
XOqdPHCIlbc
all slots mzhaxq ticket cheap 09196
2011-05-17
NifoeLxnuOIeXckAYu
2011-05-18
LXNmfmUPjUqIgM
2011-05-20
HkjfLIYMxfGiEzaPVIn
2011-05-21
VwizhQktnEBncHM

Nyári napközis tábor Kaposváron 2012 - ben

2012-05-11 00:00

2012 nyarán is lesz napközis gyermek tábor a Béke-Füredi lakótelepen, Kaposváron. Két héten keresztül várjuk a gyermekeket. Többen már évek óta visszajárnak. A gyermekét biztonságban tudhatja és közben még jól is érzi magát.

Isten szereti az Ő népét

2012-04-17 16:29

A Békevár Baptista Gyülekezetben KERESZTÉNY-ZSIDÓ TEOLÓGIAI DÉLUTÁN 2012. április 22. vasárnap 14 óra 30-tól.

HÚSVÉTI JÁTSZÓHÁZ gyerekeknek

2012-03-28 22:34

Isten ajándéka a gyermek

2012-01-30 22:05

Sokan várnak gyermekáldásra. Nem könnyű időszak ez. Egy házaspár írta meg a történetét, akik végigélték ezt. Természetesen nem mindenkinél végződik ugyanígy a történet, de talán bátorítást jelenthet azok számára, akik most ebben a helyzetben vagytok.

Copyright © Kaposvári Békevár Baptista Gyülekezet 2011 - Kaposvár Béke utca 30. - 82/410-378 - kapcsolat@bekevar.hu - weboldal fejlesztő: Arteries Studio