RSS

Gyertek közelebb

2010-02-19

A lelkész egy fiatalembert szólított, hogy bizonyságot tegyen. Valamikor annak a gyülekezetnek a tagja volt.

Elmondta, hogy hívők a szülei, sőt, az édesapja lelkészként szolgált. Erdélyből jött át, s rögtön gyülekezetet keresett, mert ezt nagyon fontosnak érezte. Aztán valahogy, lassacskán elmaradt a gyülekezetből. S talán azért, mert egyedül élt itt - a családja nélkül -, rossz társaságba került. Két-három éven belül belekeveredett egy betöréses lopásba, amiért börtönbüntetést kapott.Isten kegyelme az mégis, hogy ott visszatalált oda, ahonnan letért. Az egész bizonyságtétel egy nagy felkiáltó jel: Kapaszkodj Jézusba minden erőddel!

Mindig vannak olyanok a gyülekezetekben, akik az ajtóhoz a lehető legközelebb ülnek le. Így feltűnés nélkül lehet érkezni és távozni. Mert ők jönnek a legkésőbb, és ők mennek el legelőször. Csendes szemlélődők. Kicsit csodálkoznak, amikor valaki túlságosan érzelmi módon él át valamit. Mondjuk valaki sír egy ének közben, ami a szívéhez szólt. Vagy fáj valakinek az, hogy visszautasítják a bizonyságtételét. Nekik nincs ilyen kudarc élményük, mert nem is beszélnek Jézusról senkinek. Persze azt sokan tudják róluk, hogy baptisták.

Aztán a lelkész már csak néhány mondatot fűzött hozzá az elhangzottakhoz. Azt mondta: Ne üljetek a szélére. Gyertek közelebb! Akarjatok elsők lenni. Gyertek közelebb! Ez a mondat visszhangzik, azóta is a fejemben. Közelebb, mert a széléről nagyon könnyű elsodródni.

Nem is emlékszem már, hogy mi volt előbb. Az, hogy nem jöttem már olyan rendszeresen, mint régen, vagy az, hogy tényleg úgy éreztem, hogy nem kapok túl sokat abból, ami elhangzik, s a végén szinte senki sem jön már oda hozzám, hogy beszélgessünk. Mindenesetre, így van! Már nem érzem, hogy szükségem lenne a testvéreimre. Megvannak mindenkinek a maga problémái. Az pedig, hogy talán másoknak lenne szükségük rám, fel sem merült.

Gyertek közelebb! Akkor is, ha közel vagy. Ha már teszel valamit, ha már van valamilyen feladatod a gyülekezetben. Valaki meg semmit sem csinál! Akkor is gyere, még közelebb! Kérdezd meg: nem tehetnék többet? Jó közel lenni. Érzed, hogy szeretnek, hogy hiányzol valakinek, ha nem mész. Mert szüksége van a társaságodra, arra, hogy együtt imádkozz vele. A testvéred, pedig nem is ugyanazok a szüleitek.

Jóföldi Endre

Nyári napközis tábor Kaposváron 2012 - ben

2012-05-11

2012 nyarán is lesz napközis gyermek tábor a Béke-Füredi lakótelepen, Kaposváron. Két héten keresztül várjuk a gyermekeket. Többen már évek óta visszajárnak. A gyermekét biztonságban tudhatja és közben még jól is érzi magát.

Isten szereti az Ő népét

2012-04-17

A Békevár Baptista Gyülekezetben KERESZTÉNY-ZSIDÓ TEOLÓGIAI DÉLUTÁN 2012. április 22. vasárnap 14 óra 30-tól.

HÚSVÉTI JÁTSZÓHÁZ gyerekeknek

2012-03-28

Isten ajándéka a gyermek

2012-01-30

Sokan várnak gyermekáldásra. Nem könnyű időszak ez. Egy házaspár írta meg a történetét, akik végigélték ezt. Természetesen nem mindenkinél végződik ugyanígy a történet, de talán bátorítást jelenthet azok számára, akik most ebben a helyzetben vagytok.

Adó 1 + 1 százalék

2012-01-23

Újra itt van az adóbevallások ideje. Ha hasznosnak találja az általunk végzett tevékenységet, kérjük támogasson minket! Önnek semmibe sem kerül, számunkra nagyon nagy segítség.

Nehéz kérdéseink

2012-01-20

Vannak kérdések, amelyek szinte mindenkiben felmerülnek, de lehet nem merjük megkérdezni. Nehéz kérdések. A 2012-es év első tanítássorozata a vasárnaponként 16 órától a Békevárban.

Copyright © Kaposvári Békevár Baptista Gyülekezet 2011 - Kaposvár Béke utca 30. - 82/410-378 - kapcsolat@bekevar.hu - weboldal fejlesztő: Arteries Studio