RSS

Jézus igája: Hogyan viszed a terheidet?

2011-06-06

Tudom, hogy mindannyiunknak vannak terheink. Már a legkisebb gyereknek is. Aztán hamarosan jönnek az iskolai terhek. Dolgozatok, házi feladatok terhei. Szinte elviselhetetlennek tűnnek. Hamarosan teherré válik a tinédzsernek, hogy milyen elviselhetetlenek is az ő szülei. Persze jó esetben ezt ki lehet nőni. Valaki úgy mondta el ezt: 13 éves voltam, amikor rájöttem, hogy milyen hülyék a szüleim. Most vagyok húsz és fantasztikus, hogy 7 év alatt milyen sokat fejlődtek.

Aztán teherré válik a párkeresés. Lesz-e társam, s ha igen ki? Nagy teher. Aztán megtaláljuk. Örülünk egymásnak, és aztán rájövünk, hogy ebben is vannak terheink… Sehogy se könnyű…
Legtöbben vágynak gyerekekre, és nagy teher, ha valamiért ez nem sikerül. Egyre több ilyen pár van, ahol ez így van. És aztán, amikor gyermekünk, gyermekeink lesznek, akkor újra jön a felismerés. A nagy öröm mellett, a gyermeknevelés nagy lelki terhekkel is jár. Aztán nőnek a gyerekek, és sokszor a terhek, feladatok is velük együtt.

Egy társaságban arról vitatkoztak – jelentős kérdés ez -, hogy mikor kezdődik az élet. A fogantatáskor, vagy a születéskor? Mire valaki azt mondta végül, hogy az élet akkor kezdődik, amikor a kutya elpusztul, és az utolsó gyerek is elköltözött otthonról. Lehet valóban könnyebb az élet úgy, de újabb terhek jönnek. Jön a időskorral járó betegségek, fájdalmak, akár a magány terhe.

Szóval akárhogy is nézzük, mindenkinek vannak terhei. Olyan nehézségei, amik sok esetben egészen elviselhetetlennek tűnnek. Mit tudunk kezdeni ezekkel a terhekkel?

Mit kezdhetek a terheimmel?

Jézus Krisztus ezt mondta a terhekről: "Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek." (Mt 11,28)
Azt hiszem, ez eddig mindenkinek tetszik. Ha meg vagyok terhelve, akkor nyugalmat kaphatok. Eddig nagyon szép. Bár egy kicsit talán gyanús, hogy nem azt mondja, hogy leveszem a terheidet, hogy megoldom a problémáidat, hanem megnyugvást adok. Nyugalmat, békességet adok.

Ami viszont ezután jön, az elég meglepő első hallásra: "Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek.  Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű." (Mt 11,29-30)

Nem erre számítottunk, ugye? Meg vagyok fáradva. Terheim vannak… Mi hiányzik ilyenkor a legkevésbé? Vegyek fel még egyet a nyakamba. Vegyek a nyakamba még egy igát is? Erre mondják hiányzott, mint lepratelepnek a malária… Már csak ez hiányzott… Most akkor jobb? Terheid vannak, el vagy benne fáradva… alig bírod vinni, és akkor még vegyél valami másik terhet a nyakadba.

És valóban sokan így látják a kereszténységet. Egy újabb teher a nyakamba. Alig van egy kis időm vasárnap pihenni és akkor még menjek el a templomba, egy gyülekezetbe. Nekem pihenésre van szükségem… És lehetne mondani más hasonló példákat is. De azt hiszem félre értünk valamit ilyenkor…

Mire jó az iga?

Mivel a mai háztartásokban, már csak igen kis számban tartunk igát, én mellékeltem egyet egy képen, hogy lássuk mi is ez. Szóval mire való az iga? Az iga nem teher, hanem egy teherhúzást megkönnyítő eszköz. Arra való, hogy a terhet könnyebben lehessen húzni – ez nem a teher, hanem a teher húzását segítő eszköz.

Tehát felveszem az igát. Jézus adta oda. Húzom az igát. Én vagyok az egyik felén. Van-e valaki a másik felén is? Kinek az igája? Mit mondott Jézus: Vegyétek fel az ÉN igámat. Jézusé az iga. Ez nem egy egyszemélyes iga. Az iga JÉZUSÉ. Amikor húzod az igát, akkor ne feledd el. EZ JÉZUS IGÁJA. Ő húzza a másik oldalon. És szerintetek, akkor ki húzza tulajdonképpen az igát?

Az egyik oldalon ott vagyok én, a másikon ott van Jézus. Ő az Isten Fia. Aki betegeket gyógyított, halottakat támasztott fel. A Mindenható Isten emberi formában. Amikor vele együtt húzod a terheket, akkor ki húzza igazán? Ez olyan, mint amikor az elefánt és a kisegér mennek a hídon és azt mondja a kisegér: Elefánt, hallod, hogy dübörgünk?

Együtt Jézussal

Tehát, amikor Jézus azt mondja vegyük fel az igáját, akkor azt ajánlja fel: OTT LESZEK VELED MINDIG A TERHEIDBEN. És nem csak állok melletted és javaslatokat teszek, hogy mit csinálj, vagy éppen drukkolok. HANEM VELED EGYÜTT HÚZOM AZ IGÁT. Mert ez a JÉZUS igája.
Ez a kérdés most, hogyan mész tovább? Húzod egyedül a terheidet… Azt mondod: majd csak kibírom valahogy. Vagy felveszed a Jézus igáját? És akkor ő húzni fogja veled együtt. Mindig ott lesz melletted.

Annyiféle teher: az iskola, a család, a munka vagy éppen a munkanélküliség terhei, betegség terhei. Húzod egyedül? Vagy azt kéred: Úr Jézus, én inkább veled húznám. Nem egyedül akarom húzni. Felveszem a te igádat. Követlek téged. Arra megyek, amerre te. Hadd legyek a te követőd.

Jóföldi Endre

Nyári napközis tábor Kaposváron 2012 - ben

2012-05-11

2012 nyarán is lesz napközis gyermek tábor a Béke-Füredi lakótelepen, Kaposváron. Két héten keresztül várjuk a gyermekeket. Többen már évek óta visszajárnak. A gyermekét biztonságban tudhatja és közben még jól is érzi magát.

Isten szereti az Ő népét

2012-04-17

A Békevár Baptista Gyülekezetben KERESZTÉNY-ZSIDÓ TEOLÓGIAI DÉLUTÁN 2012. április 22. vasárnap 14 óra 30-tól.

HÚSVÉTI JÁTSZÓHÁZ gyerekeknek

2012-03-28

Isten ajándéka a gyermek

2012-01-30

Sokan várnak gyermekáldásra. Nem könnyű időszak ez. Egy házaspár írta meg a történetét, akik végigélték ezt. Természetesen nem mindenkinél végződik ugyanígy a történet, de talán bátorítást jelenthet azok számára, akik most ebben a helyzetben vagytok.

Adó 1 + 1 százalék

2012-01-23

Újra itt van az adóbevallások ideje. Ha hasznosnak találja az általunk végzett tevékenységet, kérjük támogasson minket! Önnek semmibe sem kerül, számunkra nagyon nagy segítség.

Nehéz kérdéseink

2012-01-20

Vannak kérdések, amelyek szinte mindenkiben felmerülnek, de lehet nem merjük megkérdezni. Nehéz kérdések. A 2012-es év első tanítássorozata a vasárnaponként 16 órától a Békevárban.

Copyright © Kaposvári Békevár Baptista Gyülekezet 2011 - Kaposvár Béke utca 30. - 82/410-378 - kapcsolat@bekevar.hu - weboldal fejlesztő: Arteries Studio