Isten ajándéka a gyermek

Nincs más Isten, csak ő, akinek a nevére leborul minden a földön és az égen. Szíveket hódít, sebeket gyógyít. Hegyeket mozdít, beteget gyógyít az Úr. Az, hogy szükségünk is volt rá, pedig nem is kétséges.

Porcsin Norbert vagyok. 2000-ben házasodtunk meg feleségemmel, Gabival. Az ország keleti felében, Debrecenben élünk, s dolgozunk. Hivatásunkat illetően, feleségem a rendőrség humánszolgálatán tevékenykedik személyzetis főelőadóként, míg én tanár vagyok, jelenleg két középiskolában tanítok angolt és matematikát. Ennek annyiban van jelentősége mondanivalómat tekintve, hogy viszonylag sok stressznek kitett mindkettőnk munkaköre, kifejezetten az enyém, s ez befolyásoló tényező a gyermekvállalást figyelembe véve. De mindez inkább csak nehezítő körülményként megjelenő aspektus, sem hogy kizáró okoknak tarthatnánk.

Házasságkötésünkkor megkérdezték tőlünk, hogy hány gyermeket szeretnénk. Azt válaszoltuk, hogy kettőt, bár a három gyermek vállalása sem volt elvetendő gondolat. Mindenesetre ekkor úgy terveztük, hogy először megismerjük kellően egymást, s csak ezután, – úgy két-három év elteltével – szeretnénk szülők lenni. Azonban a mi emberi számításaink át lettek húzva, s nem hogy 3 év múlva, de 5-7 év elteltével sem lett pozitív válaszunk a gyermekvállalási szándékunkra. Mit lehet ilyenkor tenni? Hívőként természetesen folyton Isten áldását kértük, hogy válaszoljon e nagy kérésünkre. Én elképzelhetetlennek láttam azt, hogy ne legyen gyermekünk, nagyon odáig vagyok a gyermekekért, de Gabi hasonlóan vélekedett. Abba belenyugodni, hogy nem lesz egy kisbabánk, számomra egy átokkal ért volna fel. Persze ez egy érzelmi állapotom volt, s idővel lehet belenyugodtam volna az elfogadhatatlanba. Megjegyzem az ember mindig aktuálisan az éppen nagyon hőn áhított vágya után gyötrődik, s mikor azt megkapja, megfeledkezik hálás lenni az ajándékozó Istennek. Ekkor úgy voltam, szinte nincs is más dolog, amire jobban vágynék, mint egy kis csöppség, aki mi otthonunkban cseperedik fel, s kapja meg azt a biztonságot, amit egy szülőtől megkaphat.

Isten ígérete

De visszalépnék egy picit az időben. Isten közösségben él velünk. Az Úr előre lát mindent és ezt az előre látását időnként meg is osztja az övéivel. Még a szövetségkötésünk előtt, illetve után is megerősítő próféciát kaptunk az Úrtól a gyermekünk születéséről. Sőt bizonyos volt számomra az is, hogy kisfiú lesz. Azt persze nem tudtuk, hogy mikor. Az emberi terveink más időkre vonatkoztak. Hittünk az áldásban. Természetesen az rendben is van, hogy várakozunk, hogy várjuk, amire ígéretet kaptunk, de már-már fontosabbá lett, mint az ajándékozó. Nem volt ez kimondva, de ahogy teltek az évek és várakozásunk egyre kínosabb volt, folyton csak az okokat kerestük, hogy vajon mi lehet a baj. S hogy baj volt az nyilvánvaló. De leginkább az volt a probléma, hogy ennek még közelebb kellett volna húzni a jó Istenhez, még jobban betakarózni a kegyelembe, ami sok bűntől és csapástól megmentett volna. Újra és újra imádkoztunk, hogy bárcsak teljesülne a vágyunk, de mondhatom, hogy nem kerültünk közelebb az Atyához, aki pontosan tudja minden kérésünket, s vágya az volt, hogy e folyamat közben mi is hitünkben szilárdak legyünk. Sok év elteltével már kutatni kezdtük, hogy mi lehet az oka az ’áldatlanságunknak’, de azon túlmenően, hogy egyébként ez egy nagyon jellemző dolog másoknál is, egyéb okot nem találtunk.

Miért nem?

Orvosi vizsgálatok sokasága kizárta mind nálam, mind páromnál azt, hogy ilyen jellegű probléma lenne. Nem fért a fejembe, hogy van az, hogy mindkettőnk egészségesek vagyunk, és még sem vagyunk termékenyek. Biológiai okokat kerestem a nyilvánvalóan szellemi eredetű helyzetre. De tovább mentünk, kipróbáltunk egy alternatív módszert, az inszeminációt, ami a mesterséges megtermékenyítés egyik lehetséges útja. Gyakorlatilag kétszer is megpróbáltuk, sok pénzt otthagyva az orvosoknál, de minden hiába. Ez végképp kiütött, s egyfajta depresszív állapotba vitt. Egyszerűen nem értettem, hogy lehet, hogy a két egészséges sejt találkozása nem vált ki terhességet. Úgymond hát letettünk a gyermekvállalásról, mondva ezek szerint nekünk nem lehet gyerekünk.

Ezzel időben egybeesett több nehéz fajsúlyú probléma, bonyodalom az életünkben, melyek közül egy is alkalmas lett volna arra, hogy hitválságot okozzon, ezeket nem részletezem most. De ezek együttese végképp lenullázta a haldokló hitem. Nem arra gondolok, hogy Isten létét tagadtam volna meg, de tudtam, hogy mi az, hinni az Úrban, benne 100%-ban bízni, és itt már rég nem erről volt szó. Nem vádaskodtam, de miértek sokasága volt bennem, főleg azt nem értettem, hogy Isten miért ígérte meg, ha még sincs semmi. Nyilván rontott a helyzeten a gondolkodásmódunk elferdülése, s az ebből fakadó tetteink is pecsétessé tették Isten szándékát. Számos cselekedetünkre megbánóan kell gondoljunk. Gondolkodásunk helyreigazításra szorult számos ponton. De az Úr ígéretei és ajándékai visszavonhatatlanok. Nem másítja meg a szavát. Ő beváltja tervét és számításai rendben IDŐBEN megvalósulnak. Az ő időszámítása szerint.

Mégis

Íme, már 10 év telt el házasságkötésünk óta. Egy új gyülekezetbe kerültünk, amelynek körülményeiről és mikéntjéről most nem szólnék, elég az hozzá, hogy ez a esemény valóságos fordulatot hozott életünkben. Nem szeretném itt azt sugallni, hogy ez lenne a megoldás minden esetre. A mi helyzetünkben azonban beindított több folyamatot is. Ezekből csak kettőt említenék. Egyik az volt, hogy valamilyen csoda folytán Isten kirendelt számunkra egy lakást, amelyet milliókkal olcsóbban tudtunk megvásárolni. A meglepetés egy jó félévig tartott, hiszen kb. ennyi időbe került felújítani és lakhatóvá tenni. Ez figyelmünket kellően el is vonta. Ekkor elutaztunk nyári kikapcsolódásunkra, melyről hazatérve már hárman érkeztünk. Ezt akkor még nem tudtuk. 2010 augusztus 20-án mivel már egy ideje gyanús volt, egy terhességi teszttel ellenőriztük az éppen aktuális állapotot. Azt hittem káprázik a szemem, amikor két párhuzamos csíkot láttam. Mondtuk, hogy biztos nem jó a teszt. Kipróbáltuk újra. Két csík. Megérkeztünk Isten időszámításába. Az orvosok is megállapították.

Az áldott állapot 9 hónapja nagyon sokat tartogatott számunkra. Főleg feleségem számára. Megannyi izgalmon, és komplikáción ment keresztül. Bár a baba végig jól érezte magát. S hogy az időszámításra beláthassam, a legnagyobb gondja van Istenünknek, egy kellően megszerkesztett tervvel állt elő az Úr. Patrik fiam, merthogy természetesen fiú lett, ahogy ezt előre vártuk – április 20-án született meg 22.00-kor méretre és súlyra megegyezően velem, aminek annyiban van jelentősége, hogy én magam is egy óra híján ezen a napon és időben születtem, 36 évvel ezelőtt... Jobban nem is tervezhette volna. De, legfőképpen azért, mert e kisfiúban Isten saját jóságával és hűségével ajándékozott meg minket, akik bár elhajlottak, de akiket mindvégig kézben hordozott a mennyei Király.

Bekötözi sebeinket, helyreállít, s szívünket mindvégig záloggal pecsételi el. Igen, mert gondja van ránk.

Porcsin Norbert